film [filmszemle] 2006. szeptember 13. szerda 14:45
nincsen hozzászólás
szerző: imetaKárhozott szeretők Hazai bemutató: 2006. szeptember 14.
Robert Towne nevét leginkább a Mission Impossible filmekhez köthetjük, kevesebben tudják talán, hogy ő írta a Kínai negyedet, azt a filmet, amely a legjobb forgatókönyv díját kapta a 75´ös Oscar gálán. Nem mintha egy Oscar díj, vagy a huszonkétszeres jelölés számítana valamit, aki látta, tudja, hogy egyáltalán nem a könnyen fogyasztható filmek közé tartozik. Legújabb alkotása, a Kárhozott szeretők is inkább lélektani dráma, semmint könnyed akció.
Sajnos elég megtévesztő a film trailere, no és a főszereplők személye, Colin Farrell és Salma Hayek nem éppen a „lelkizésükről” híresek. (leszámítva talán Farrell feltűnését a New World-ben, ahol hosszasan moralizál Terrence Malick kedvéért.) A bemutató alapján várt „a fiú nyomoz a lány után” alapszituáció egészen másként alakul, amiből látszik, milyen ügyesen manipulálnak a vágószobában a reklámos fiúk. A Kárhozott szeretők John Fante 39´es regényét adaptálja, és bár nem olvastam a könyvet, látatlanban is hozzátehetem, hogy nem sok sikerrel. Két gondolat fogalmazódik meg az emberben az elnyúló játékidő alatt, vagy a regény csapnivalóan pocsék, vagy a forgatókönyvíró (esetleg még az, hogy valakinek a valakijének a rokonának az ismerőse....). Merengeni bőven van időnk, hiába a csodálatos fényképezés, a narancsos, homokszínű beállítások, és a kor szemet gyönyörködtetően alapos bemutatása, az egész annyit ér, mintha végigutaztunk volna a díszletgyárban. Arturo Bandini (Farrell) a szegény, olasz író nagy reményekkel érkezik L.A.-be, az álmok országába, de a várva várt dicsőség helyett csak a kifizetetlen számlák tengerében fürödhet. Egy napon megismerkedik a helyi bár felszolgálójával, Camillával (Hayek). Megtetszenek egymásnak, de mivel mindketten reménytelenül nyomorultnak érzik az életüket, sokáig kerülgetik egymást, mire megadják magukat a társadalmi korlátokon áttörő szerelemnek. Talán lényegesen többrétegűen van ez a dolog kifejtve Fante regényében, a filmben azonban ezen az egy síkon mozognak a szálak. Sajnos fokozottan unalmasan. Az ilyen típusú filmekhez szinte kötelezően tartozó belső monológok (lásd. Kínai negyed és Bogartos nyomozós társai) itt elidegenítik a nézőt, és szimpla felolvasó estté egyszerűsítik a történetet. Vannak persze üdítő színfoltok, például Donald Sutherland, aki idősebb korára egyetlen igazi főszerepet sem kap (vagy vállal?), pedig feltűnéseiben többet nyom minden fajsúlyosnak reklámozott szereplőnél. Akad egy botrányosan értelmetlen mellékszál, egy félőrült háziasszony és egy földrengés személyében, de mire idáig eljutunk, igazából azt se nagyon tudjuk kibogozni, miről is akar szólni a film. Társadalomkritika? Korrajz? Vagy szimplán egy szerelmi történet volna? Nem derül ki. A szirupos befejezés üti a Moulin Rouge által magasra tett (cukormázas) mércét, jelen esetben is győz a TBC, csak a dallamot alá itt Seres Rezső klasszikus Szomorú vasárnapja biztosítja. Megpróbáltam szeretni ezt a filmet, volt rá másfél órám, de nem ment. Kizárólag Farrell/Hayek rajongóknak!
14:45
