Florentenes: az Undiscovered Colours március 25-én érkezett, és pontosan mutatja, miért beszél most mindenki ezekről a manchesteri kölykökről

A Florentenes már rég nem az a „feltörekvő brit gitárzenekar”, amelyet könnyű elintézni egy vállrándítással. 2024 és 2026 között kb. 14 kiadott dallal építették fel azt a sajátos, észak-angol indie‑rock világot, amely egyszerre merít az Arctic Monkeys karcosságából, a Kooks-féle könnyedségből és a manchesteri melankóliából. A március 25-én megjelent Undiscovered Colours pedig ennek a
folyamatnak egy újabb, látványosan magabiztos állomása.

A dal nem próbálja meg feltalálni a brit gitárzenét, ellenben remekül magukévá tették. Atmoszférikus, érzelmes, de nem ragad bele a pátoszba; nagyívű, de nem túlhangszerelt; és van benne valami nagyon mai, nagyon hús-vér bizonytalanság, ami miatt működik. A Florentenes itt is azt csinálja, amit eddig: a saját generációja nyelvén beszél, de úgy, hogy közben a brit gitárzene hosszú árnyékát sem tagadja le.
Az Undiscovered Colours egy olyan zenekar újabb lépése, amelyik alig pár éve jött ki az iskolából, mégis telt házas manchesteri bulikat, BBC‑s támogatást, országos kampusztúrát és Dave Eringával közös stúdiómunkát tud maga mögött. A dal alapján teljesen érthető, miért kezdik egyre többen úgy emlegetni őket, mint a következő nagy északi gitárzenekart és miért tűnik úgy, hogy ez a cím most tényleg nem túlzás.