Five Finger Death Punch: Báthory Zoltán a Legacy című albumukról és dalszerzésről beszél

A Five Finger Death Punch magyar származású gitárosa, Báthory Zoltán beszélt egy interjúban a csapat 10. stúdióalbumáról, ami a Legacy címet kapta és július 31-én jelenik meg (digitális formátumban, CD, bakelit és kazetta formátumban pedig szeptember 18-án). Zoltán beszélt a dalszerzés folyamatáról és hogy mit jelent nekik ez a tizedik album.

´A lényeg, hogy tudnod kell, merre tartasz. Mi pedig mindent ezt figyelembe véve építünk fel. Ez az album egy kordában tartott nukleáris robbanás: Ivan Moody (énekes) maga a robbanás, mi többiek pedig az azt felfogó konténerek vagyunk. Ez lényegében a vihar kellős közepe. Ugyanis a vihar kellős közepén élünk. Körülöttünk őrült dolgok zajlanak, mint mindig, a béke szigete pedig maga a koncert. Amikor fellépsz a színpadra, ugyanúgy lecsatlakozol a hétköznapokról, ahogyan a közönség is. Mi is leválasztjuk ilyenkor magunkat a külvilágról. Ilyenkor semmi másra nem gondolsz. Ez maga a show. Ez számunkra egyfajta meditáció, mert minden más háttérbe szorul.
Kell, hogy legyen terved a jövőre nézve. Nekünk mindig van. Szeretem ezt a részt: a dolgok felépítését, az élet sakkjátszmáját. Ezt imádom. Így természetesen nekem is van tervem. De rugalmasnak kell lennem, képesnek kell lennem az alkalmazkodásra. Ha történik valami, irányt kell váltanod, és úgymond alkalmazkodnod kell a váratlan helyzetekhez.
Olyan ez, mint a siker. Mindenki azt mondja: ´Oké, sikeres akarok lenni´. A siker útja innen tart odáig – ez az útvonal. De ez sosem egy egyenes vonal. Mint ahogy vezeted az autót, és kikerülöd azt, ami szembejön – akár egy úgynevezett másik autót. De lényegében erről van szó. Szóval, van-e tervünk? Igen, határozottan van. Tudunk-e alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez? Persze, elengedhetetlen. Meg kell találni az egyensúlyt: tudnod kell, merre tartasz, ugyanakkor rugalmasnak is kell lenned. Darwin sosem mondta azt, hogy ´a legerősebb marad életben´, ezt tévesen idézik. A leginkább alkalmazkodóképesek maradnak életben. Valójában tehát erről van szó: alkalmazkodnod kell ahhoz, ami épp szembejön.´

Zoltán a Legacy albumról, annak elnevezéséről is beszélt:´
´Nyilvánvalóan volt több ötletünk is a címre. A kézenfekvő megoldás volt egy nagy római tízes (X) – jelezve, hogy ez a tizedik lemezünk –, de ezt már mindenki elsütötte korábban. Így csak egy lennénk a sok zenekar közül, akik ezt már eljátszották. Ám épp akkoriban vettük újra a legnagyobb slágereinket, és ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentünk: ´Hűha, mennyi mindent alkottunk, milyen komoly múlt áll mögöttünk.´ Szóval épp ezen gondolkodtunk.

Meg arról is beszélgettünk, hogy minden egyes lemeznek megvan a maga célja. Szó szerint minden egyes albumnak – nemcsak a miénknek, hanem bármelyik zenekar pályafutásában – megvan a maga helye és rendeltetése. Ott van például az első lemez: annak az a feladata, hogy berúgja az ajtót. Az a bemutatkozás. Az első albumon keresztül ismerheti meg a közönség a zenekart. Ha sikeres, akkor talán készülhet egy második is. És ha az is sikeres volt, mindenki azt figyeli: ´Ez vajon egy egyslágeres csoda? Meg tudnák újra csinálni?´
A második lemeznél tehát be kell bizonyítanod, hogy az első sikere nem csupán a véletlen műve volt. Ha a második album is sikeres, akkor jön a nagy kérdés a harmadikkal kapcsolatban: ´Itt jön a nagy harmadik. Vajon még mindig képesek rá?´ Aztán a negyedik lemez: ´Oké, most már kivívták a jogot, hogy jelen legyenek, vajon van még mondanivalójuk?´ Az ötödik lemeznél pedig már ott tartanak az emberek, hogy: ´Rendben, négyszer hallottuk már ezt a zenekart. Vajon tudnak valami újat is mutatni?´ És ha ezt megteszed, ott a hatodik lemez.

Tehát minden egyes albumnak megvan a maga helye és szerepe, és ezt valahogy kezelni kell. Nem akarsz eltávolodni a saját hangzásodtól, hiszen van egy jellegzetes stílusod. Ha olyan zenekar vagy, amelyiknek van egy saját hangzása – ami egyébként nem könnyen elérhető dolog, de ha felismerhető vagy, mint mondjuk az AC/DC… Nekik miért is kellene eltérniük ettől? Hiszen ez az ő hangzásuk. Ez az, ami az AC/DC-ből jön. Ugyanez igaz az Iron Maidenre és az összes többi nagy zenekarra is. A Death Punchnak is megvan a saját hangzása. A kihívás tehát abban áll, hogyan őrizzük meg ezt a hangzást – hiszen ez jön belőlünk természetes módon –, ugyanakkor mégis fejlődnünk kell, és valami újat is kell alkotnunk.

Kell másfajta dolgokat is csinálni, de ennek is megvan a határa, mert ha azt mondanám: ´Oké, vegyük az album felét, és aztán kísérletezzünk a többivel´, az már egy teljesen más lemez lenne. Ha van mondjuk 12 dalod, akkor talán 2-3-at feláldozhatsz arra, hogy ´csináljunk valami érdekeset´, mielőtt az egész lemezt teljesen más irányba terelnéd. Szóval ez olyan, mint a főzés: mennyi sót, mennyi borsot rakjunk bele? Tudnod kell, mi történik éppen. Ez pedig nekünk már a huszadik év és a tizedik lemez volt, szóval úgy éreztük: na igen, mostanra már van egyfajta örökségünk. Ha valaki húsz év múlva könyvet ír a hard rockról vagy a heavy metalról, nem fognak kihagyni minket belőle. Ott voltunk, és letettünk valamit az asztalra abban a korszakban.´

Zoltán azt is kifejtette, hogy az ő számára az örökség egy maradandó dolog, nem csak múló pillanat:
´Mindig azt mondom, hogy nagy különbség van aközött, hogy valaki híres, vagy hogy maradandó örökséget hagy-e maga után. Ott van például a ´Hawk Tuah´-lány, vagy hogy a bánatba hívják. Az csak egy pillanatnyi ismertség. Felrobban az internet, egy pillanatig mém vagy, aztán az egész eltűnik. Az nem örökség. Az örökségért meg kell dolgozni. Folyamatosan építeni kell valamit, ami tartósan megmarad. Mi így érezzük. Az élet és a karrier során különböző dolgok válnak fontossá. Ahogy mondtam, minden lemeznek megvan a maga célja, a maga feladata. Most pedig abban a szakaszban járunk, amikor az örökségünkön gondolkodunk. Régóta a pályán vagyunk, és ahogy az ember változik, úgy változik a gondolkodásmódja is. Mi is így álltunk hozzá: ´Hűha, ez már az örökségünk része. Talán itt az ideje egy dokumentumfilmnek. Talán eljött az ideje az ilyen dolgoknak is.´

A Five Finger Death Punch nemrégiben jogi okokból újra felvette a legnagyobb slágereiket, amelyeket Best Of – Volume 1 és Best Of – Volume 2 néven adtak ki. Ennek kapcsán a dalszerzési folyamatról is beszélt Zoltán, hogy ők mennyire tudatosan közelítik meg az új dalok alkotási folyamatát, illetve mi alapján válogatják az albumra felkerülő nótákat:
´Nos, amikor stúdióba vonulsz – mármint ha valódi zenekarról van szó –, tudod, hogy megvan a saját hangzásod. Az adott zenészek együttállása valamilyen végeredményt szül, és az lesz belőle, ami. Szóval nem csak úgy bemegyünk a stúdióba, hogy ´na, csináljuk ezt, csináljuk azt´ Csak teszed a dolgodat. Játszd azt, amit szeretsz. Tedd azt, ami természetesen jön belőled. Mert így alakul ki a saját, valódi hangzásod. Végtére is ez az, amit szeretsz.
A legfontosabb pedig, hogy nem arról van szó, hogy bármilyen konkrét célközönségnek megfeleljünk – a lényeg, hogy mi mit szeretünk. Mert így, bármi történjen is, tudjuk, hogy olyasmit alkottunk, amivel elégedettek vagyunk. Ha én elégedett vagyok az eredménnyel, nem érdekel, hogy más mit mond. Hiszen az egész lényege az, hogy én ezt szeretem, és azt is csináltam, amit szeretek. Ezzel pedig senkinek sem lehet baja. Ha pedig a rajongóknak is tetszik, az fantasztikus dolog. Ha van közönsége annak, amit szeretsz, az nagyon jó kapocs, igazi összekötő erő közted és a rajongók között.

Az alapgondolat mindig ez. Semmi sem számít hülyeségnek, vagyis nyugodtan hozd be az ötleteidet, mert sosem tudhatod, mi sül ki belőlük. Ez az egyik alapszabályunk. Mindig így dolgozunk, és gyakran előfordul, hogy valaki bedob egy egészen őrült ötletet. Aztán mire elkészül a dal, teljesen átalakul, rá sem lehet ismerni az eredeti elképzelésre. Szóval ezek a szabályok: hozd az ötleteidet, mi pedig majd kitaláljuk a folytatást. Írj meg mindent, ami eszedbe jut. Ne kvótákat akarj teljesíteni vagy elvárásoknak megfelelni. Csak csináld azt, amihez kedved van. Így abban a megnyugtató tudatban alkothatsz, hogy elégedett vagy azzal, amit létrehoztatok. Nagyjából így működik nálunk a dolog.
Ami pedig az új lemezt illeti, amikor stúdióba vonultunk, visszatekintettünk arra, honnan indultunk, és mi történt korábban. Nem volt tudatos döntés, hogy ´na, akkor ilyen meg olyan dalokat írjunk meg´, inkább arról volt szó, hogy több időnk volt – ez volt az első alkalom, hogy négy év telt el két lemez között, miközben általában csak kettő szokott. Több időnk jutott az írásra, így több dal is született. Volt vagy 25-30 olyan szerzeményünk, amelyek zeneileg már elég kiforrottnak számítottak, vagyis valódi dalok voltak. Ha pedig volt bármi tudatos döntés volt a folyamatban, az arra vonatkozott, hogy melyikek kerüljenek a lemezre. Vajon ez a 25-30 ötlet beválik majd? Ennyi volt csak a tudatos döntés, kiválasztani azokat a dalokat, amelyek a legjobban reprezentálják a zenekart és annak lényegét. Szóval, ha ma megkérdeznél, hogy mondjak egyetlen Five Finger Death Punch lemezt – csak egyet –, ami hűen tükrözi a zenekart, akkor valószínűleg ezt mutatnám. Azt mondanám: ´Ezt vidd. Ez a Five Finger Death Punch. Ha meghallgatod ezt az albumot, pontos képet kapsz arról, milyen is ez a zenekar.´ Tehát a tudatosság nem magára a dalszerzésre vonatkozott, hanem arra a döntésre, hogy mely dalok kerüljenek fel a lemezre. Ilyen értelemben volt csak tudatos a folyamat.´