Ezt is elviszem magammal – Erdős Virág verse szokatlan megközelítéssel

Újabb izgalmas klippel jelentkezik az újhold zenekar! Ezúttal Erdős Virág ikonikus versét helyezik egy elvont, szimbolikus térbe, ahol a belső vívódásról civilben színházi kellékként használt tárgyak mesélnek.  A dal is figyelemre méltó: teljes mértékben elrugaszkodik a jól ismert Kistehén-féle verziótól és egy sokkal melankolikusabb, súlyosabb, kontrasztosabb világot teremt.

Nem az első eset, hogy az Újhold egy olyan verset dolgoz fel, amelynek széles körben ismert elődjét mindenki kívülről tudja: ilyen volt például a Bájoló is, melyet valószínűleg a nagycsoportos óvodások is Szabó Balázshoz kötnek. Azonban az Újhold mindig tartogat valami csavart: a Bájoló esetében Lackfi János kortárs parafrázisával egészítették ki Radnóti versét, felturbózva a régi szöveget mai felhangokkal.

Az Erdős Virág verséhez készített dalban fordítva alakul a kontraszt: egy fájóan gyönyörű népdalbetét vezeti fel a kompozíciót. Az Elindultam szép hazámból Sárközi-Lindner Zsófia népdalénekes előadásában hangzik fel, mely a haza elhagyásából fakadó gyászos lelkiállapot egyik legszebb megnyilvánulása a folklórban.

A népdal után masszív zongoraintró készíti elő az igazi robbanást, a vers kezdősora rögtön vaskos zenei aláfestést kap és innentől gyakorlatilag az egész dal egy áradásszerű melankólikus massza, tele iszonyatos feszültséggel. Izgalmas a népdal archaikus nyelvezete után a kortárs szöveg pimaszsága, mely néhol a trágárságtól sem riad vissza, ettől sokkal közvetlenebbé, nyomatékosabbá válik. Egymáshoz lazán kapcsolódó gondolatfolyamok, profán tárgyak, élethelyzetek összességén keresztül tárul elénk az elvándorlás gyökértelensége és a haza szomorú nosztalgiája. A közvetlen megfogalmazás annyira átélhetővé teszi a szöveget, mintha elvándorolt közeli ismerősünk szájából hallanánk.

A kísérőzene egy monoton kompozíció, felfelé lépkedő akkordmenettel és egyre telítettebb hangszereléssel, mely pattanásig feszíti a hallgató idegeit. Igazán nincs is feloldás ebben az érzésben, ahogy a vers is eljut a végső kilátástalanságig (“aki ma büntet, az holnap lövet”), úgy a zene is hirtelen, elvágólag ér véget egy dúr-moll váltásos hatásvadász zúzást követően. A föl-földobott kő hirtelen leesik.

A videó helyszíne egy elvont tér, benne a belső vívódást megjelenítő szimbolikus tárgyakkal, melyeket vastag kötél fog össze. Egyszerre tartja egyben és köti gúzsba a gondolatokat, melyeket nem tudsz nem magaddal vinni, nem tudsz magadból “otthon hagyni” csakúgy mint az emlékeket, a történelmet vagy az anyanyelvet. A videót Braun Barna, független színházi alkotó rendezte, aki a pályáját maga is irodalmárként kezdte. A felvételek  a Tészínházban készültek, operatőr-vágó: Tinordi-Karvaly Bence, a tárgyak pedig a színház előadásainak különböző kellékei a műszívtől a marha állkapcson át a sakktábláig.