Főoldal → Cikk
Shogun Mojo: Tommy Thayer minden dalba belepakolt egy gitárszólót

A gitárszólók állítólag kimentek a divatból. Tommy Thayer erről alighanem mást gondol: a KISS egykori gitárosa új zenekarában egyetlen számot sem hagyott ki a kedvenc műfaji kellékéből. A Shogun Mojo másik motorja Dan Reed, a Dan Reed Network énekese, akivel most egy közös lemezen idézik meg a hetvenes évek funkos, féktelen rockzenéjét. A tízszámos bemutatkozó album már megjelent a Frontiers Music gondozásában, a Dog Eat Dog című dalhoz pedig klip is készült.
A projekt egyik legfontosabb alapelve az volt, hogy ne steril stúdióprodukció szülessen. A négy zenész együtt írta a dalokat, majd rögzítette az anyagot – éppen úgy, ahogy a régi rocklemezek készültek. Reed szerint a végeredmény egyszerre funkos, zajos és életigenlő rock’n’roll, amelyben a nagy refrének mellett a groove-oknak is fontos szerep jut. A felállást Thayer és Reed mellett Bengt Jonasson basszusgitáros és Robert Ikiz dobos alkotja.
A Dog Eat Dog a lemez egyik fontos darabja, szövegében pedig a mai világ erőszakos konfliktusaira, politikai zűrzavarára és megosztottságára reflektál. Reed nem tagadja, hogy kemény világban élünk, de szerinte éppen ezért kell megőrizni a reményt, és megtanulni felülkerekedni a félelmeken és az ellentéteken.
A lemezen tíz dal sorakozik, köztük a Funk Party, az Under The Gun, a Gonna Raise Hell és az In The Air Tonight. A Shogun Mojo nem akarja újra feltalálni a rockzenét: inkább emlékeztet arra, miért volt olyan jó hangosan, együtt játszani.
