Underground Magazin

Főoldal → Cikk

A Papa Roach visszatér Európába – novemberben újra útra kel a Rise Of The Roach turné!

A Papa Roach jövő héten folytatja a 2025-ben indított Rise Of The Roach világ körüli koncertsorozatát. A turné eddigi állomásain már több mint 750 ezer rajongó látta a zenekart, a novemberben induló európai etap pedig 22 várost érint. A csapat több olyan helyszínre is visszatér, ahol akár egy évtizede nem járt, de Rotterdam, Bergamo és Katowice például most először kerül fel a koncertnaptárukba.

„Ezek pályafutásunk legnagyobb önálló koncertjei, ráadásul olyan helyekre is eljutunk, ahol korábban még sosem játszottunk” – mondta Jacoby Shaddix, a zenekar frontembere, aki szerint emlékezetes estékre készülhetnek a rajongók.

Az európai körút vendégeként a francia metalcore-csapat LANDMVRKS és az amerikai SLEEP THEORY csatlakozik hozzájuk. A turné ráadásul jótékony célt is szolgál: minden eladott jegy árából 1 eurót helyi öngyilkosság-megelőzéssel és mentális egészségvédelemmel foglalkozó szervezetnek ajánlanak fel.

A Rise Of The Roach európai koncertsorozata november 11-én Rotterdamban indul, és december 6-án Lyonban zárul.

Rise Of The Roach – európai dátumok:

  • November 11. – Rotterdam, Ahoy
  • November 13. – München, Olympiahalle
  • November 14. – Bergamo, ChorusLife Arena
  • November 16. – Katowice, Spodek
  • November 18. – Berlin, Velodrom
  • November 20. – Hamburg, Barclays Arena
  • November 21. – Köln, Lanxess Arena
  • November 23. – Lipcse, Quarterback Immobilien Arena
  • November 24. – Prága, O2 Universum
  • November 26. – Frankfurt, Festhalle
  • November 28. – Brüsszel, ING Arena
  • November 30. – Zürich, Hallenstadion
  • December 1. – Párizs, Adidas Arena*
  • December 4. – Madrid, Palacio Vistalegre
  • December 6. – Lyon, LDLC Arena*