Saturday Night Wrist – „jó nagy keverék” – interjú a Deftones dobosával, Abe Cunninghammel

A Deftones nyári turnéjának egyik állomása az árnyákos Városliget szívében, a Petőfi Csarnokban volt. Amíg a rajongók ezekben a hűs árnyékokban várakoztak, többnyire sörrel segítve a lehűlést, addig a zenekar az előző esti, bukaresti koncert és az azt követő út fáradalmait pihente ki a turnébusz sötét ablakai mögött. Még nem teljesedett ki az ébredés folyamata, mikor Abe-bet faggattam. Fáradtan, de jó szívvel beszélt új kezdetről, új lemezről, és arról, hogy ők még mindig azt csinálnak, amit akarnak.

Miért lett egyszerűen Deftones a 2003-as korong címe?

Azért, mert valahol új kezdet volt számunkra; olyasmi, mint a Metallica számára a Fekete Album. Rengeteg rossz élményünk volt, amíg végre nekiállhattunk dalokat írni, de akkor úgy megkönnyebbültünk, annyira felszabadultak lettünk, mintha csak egy debüt-albumot kellett volna megírnunk! Sokan azt is hitték egyébként, hogy ez az első lemezünk.

Minden albumotok különbözik egymástól egy kicsit. Milyen lesz a megjelenés előtt álló Saturday Night Wrist?

Sokkal jobban előtérbe kerül rajta a billentyű, mint eddig bármikor. Persze lesznek rajta bőven riffek is, de összességében a legjobban talán a White Pony-hoz tudnám hasonlítani, de talán csak azért, mert az áll hozzám legközelebb saját lemezeink közül. Amint a White Ponyn, ezen is hangsúlyosak lesznek majd a lazább, pszihedelikusabb részek. De azért nem lesz egy White Pony kettő, az biztos! Tulajdonképpen egy jó nagy keveréket várhattok!

Milyen zenéket hallgatsz manapság?

Mindenféle zenéket hallgatunk, olyasmit is, ami a TV-ből, a rádióból tetszik meg . Amúgy meg nagyjából ötezer dal van a lejátszómban – abban aztán akad mindenféle.

Hogy születnek a dalaitok?

Jammelésből. Mindenki előjöhet akármilyen ötlettel – például én is szoktam gitártémákat vinni, amiket aztán felhasználunk, vagy ahogy a többiek is hoznak néha ötleteket, hogy mit játsszak a dobon. Máshogy ezt el sem tudjuk képzelni!

És mi a helyzet a szövegekkel?

Azokat az élet inspirálja. Nem különböző filmek, vagy könyvek, hanem egyszerűen a valóság.

A ti fellépésetek másnapján játszott volna a Petőfi Csarnokban a Korn. Sokan titeket tartanak talán tévesen – a nu metal mozgalom keresztapáinak, ők azonban sokkal népszerűbbek. Miért lehet ez?

Mi már tizennyolc éve zenélünk, jóval a Korn előtt kezdtük, de hát ők se mai gyerekek, úgyhogy nem érdekel, hogy népszerűbbek nálunk. Eladtak egy csomó lemezt, -annyit, amennyit mi valószínűleg sosem fogunk , s mi is örülünk annak, hogy ennyire sikeresek, de ezáltal már nem csinálhatják azt, amit akarnak, mi viszont igen.

Hogy állnak a prodzsektjeitek?

Chinonak ott van a Team Sleep, amiben a hip-hopot keveri a rockkal és a metallal; nekem is van egy-kettő, és ha most nem is nagyon volt időm rájuk, majd most talán lesz. Még a Phallucyt is kénytelen voltam félretenni a Deftones miatt.

Sok zenekar számára a Deftones kiindulási pont, és talán a kelleténél jobban utánoznak titeket. Mit szólsz ehhez?

Ez szerintem jó dolog. Elvégre mi is így kezdtük.