Schell Gergely: Üzenek

Átbújt a tél az arcomon,
Nem szól az egekig imám.
Vadul fúj a szél a partokon,
Le Győrtől – A Dunán.

A fákkal üzenek Neked.
A víz viszi híremet.
S ha ez nem lenne elég?
Füstöt is engedek.

Átkarol a messzeség, és én őt:
Arcátlan magamutogatás!
Kertedben ülsz, s ülök én.
Nem kellett semmi más.

Teremje gyümölcsét a nyár
Hadd élvezzük bőségét: sokat!
Emlékezzük meg, ha vége már,
A Féltve őrzött arcokat.