Győrik Szabolcs: Gyertyafény óda

Gyertyafényben létezem.
A fény körbefonja a teret
s árnyakat rajzol szobám falára.
Mint árnyék, kezem
nyúl felém a falról.
Sötéten, mint a képzetek határa

Érted ég a láng, mert hiányzol!
Nem hallom hangod,
nem látlak,
de itt vagy valahol.
Velem. Csak ketten.

Feléd hajolnék, mint a
falon a kéz!
Mint Hold a dombra,
mely minket néz,
miközben alszunk
egymás karjaiba fonódva.

Hol vagy már?
Csak nézem a lángot
– táncot jár –
s a gyertya velem könnyezik.
Én, a fekete viasz
s a láng, mely te vagy –
Én éltetlek, te égetsz
s amint én is elégek –
mindketten elhamvadunk.
Szeress! Még itt vagy
a fényedben ragyogok,
de ha elhagysz, végül
én is meghalok…