Underground Magazin

Főoldal → Cikk

Ördögűzés Emily Rose Üdvéért

Hazai bemutató: 2005. november 24.

Ördögűzés Emily Rose Üdvéért

Megint egy olyan cím, amire ember nem tudja, hogy kik fognak majd ráizgulni, ráadásul egy csipetnyit félrevezet is úgy hiszem.

Van itt (vagy lesz, mindegy) természetesen egy a Gonosz Nagyon Nagy Őt – űzés nyilvánvalóan, de ellentétben a c által sugalmazottal – ezúttal nem egy Ördögűző hathatvanhatot talál, aki ezt a filmet választja, hanem egy érdekes kis hibridet.

A besorolása szerint ezt az Emily Rose valamit horrorként kellene néznünk, de ehelyett elsőre mégis inkább a Tucat Dühös Ember ugrik be, mint viszonyítási pont. Mivel a filmidő nagyobbik részét inkább ez az – az óta a tizenkettő men óta főleg – általában csak tárgyalóteremi drámának nevezett stíl foglalja le, és mert annak az ominózus exorcistnak a bemutatására igazából emiatt viszonylag elég kevés jutott.

De most ez fájjon inkább csak a megtévesztett, főleg a horroritás ígéretére beindulóknak. Mert a látottak alapján ez bizony nem az ő filmjük.
Hiába vörösödnek néha a szemek, mutál be rondán a kislány hang, facsarodik egyszerkétszer a megszállt test, (meg persze van még egyéb néhány ilyesmikor szokásos extrázás), de például a Grimmben ezeknél sokkal csúnyábbak is voltak. Persze biztosan csak azért, mert az egy mesefilm.
Ez meg itt megtörtént eset alapján íródott, készítődött bár gondolom, amikor ezt kiírták a legelejére, akkor azért elsősorban a tárgyalásra és a befejezésre gondoltak, nem pedig a bevezetésre.
Aszerint ugyanis ezt az Emily Roset megszállta minimum hat ördög, és erre fel Ő meg ezeket a fent említett tüneteket kezdte el mutogatni. Orvosok is kezelték rövid ideig emiatt a – szerintük – elmebaj miatt, de aztán, mivel ezek a világi segítségek nem igazán működtek, a szülők felkeresték a helyi plébánost, hogy nézzen már oda, hogy mi a ló lett a leányukkal.
Az egyházfi pedig – gondolom indíttatásából adódóan – egyből felfedezte Benne ezt a bizonyos féltizenkettő gonoszot, és el is határozta, hogy Ő majd a hagyományos – és egy majdani filmben ráadásul eléggé látványos – kissé tudománytalan, viszont az egyháza által régóta jól beváltnak gondolt devil-hajtó módszerekkel fogja kiűzni a kis testéből ezeket a lucifereket. Sajnos az elhatározást elhalálozás követte, mivel közben a címszerepelőnek valahogy nem sikerült túlélnie a szer tartását.
Na, erre föl perelődött be aztán az atya, erre föl tárgyalnak a filmben a végig, de szerintem igazából akkorra sem annyira megnyugtatóan sikerül kideríteni – megfejteni, hogy akkor most ki is a hülye. Az, aki elhiszi, hogy valóban létezik ez a pokolbéli csúnyaság, vagy az, aki nem nagyon.

Materialista pistaként feltételezve, hogy valószínűleg azért inkább nincsen ilyen emberbe ördög, minthogy van, elég érdekes véget ér a történet. A papnak megengedik, hogy de igen létezik, viszont némileg azért el is ítélik, hogy hátha de mégsem.

Talán nem veszejtettem el ezzel az infóval a film élvezeti értékét amúgy meg szerintem a kevésbé a rémmozik, inkább a bíróságos zsáner rajongói nagyjából azért megtalálhatják ezzel a darabbal is számításaikat. Feltételezve persze, hogy Őket meg nem riasztják majd el azok a – nem olyan durva, de néhol mégis azért kicsikét ijesztegetős – bemutatásai ennek az állítólag megszállásnak.

Otthonában például úgy tudni ügyesen eltáncolt a film ennek a borotvának az élén, kis pénzből (alig ismert szereplőkkel és rendezővel) sikerült jó nagy kasszát csinálnia, úgyhogy van esélye, hogy nálunk is beleférjen a szórásba.
Egy töltényt nyugodtan elpazarolhat erre az űzésre az ilyen csúfondáriumokban hívő, de akár még a nem az is..

Forgalmazza az Intercom