Szonja: Vedd el a játékom

Nyugodt ez a pillanat,
Hűvös fák emelkednek fölém,
Fekszem az avarban,
S rám néz az ég azzal a kék szemével.

Nyugodt ez a pillanat,
Nem harcol ma a szívem,
Csak dobog csöndben,
Mert Te mellettem állsz.

Édes ez a perc,
Méhek szállnak a légben,
Sétálok a réten,
S Te testedből kinyíló virággal kínálsz.

Szelíd az érintésed,
Ahogy tarka ruháddal betakarsz,
Megbabonáz egyedüli szépséged,
Arany búzaföld koronázza fejed.

Nyugodt ez a pillanat,
Homlokodon pipacsok nyílnak ki szépen,
Medúzák és polipok bújnak meg
Mélyzöld szemeidben.

Nyugodt ez a pillanat,
Én hagyom, hogy az legyen,
Erős vagy és hatalmas,
Mégis féltelek…

Feszülve lógok rajtad,
Fejem az űrben,
Magad vagy az élet,
És én gyermeked vagyok.

Már megbomlott természeted rendje,
Ahogy a szó versemben
Nevem az ember,
Ék lehetnék testeden.

Te szültél ide,
Hát vedd el a játékom,
És nevelj életre engem!