Underground Magazin

Főoldal → Cikk

A Fitos Dezső Társulat New Yorkban mutatkozik be a Tántorgók című előadással




Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulóján, New Yorkban mutatkozik be először az amerikai közönség előtt a Fitos Dezső Társulat. A magyar néptánc hagyományából építkező, kortárs táncszínházi nyelven megszólaló Tántorgók (Drifters) című előadás október 17-én a Brooklyn Academy of Music (BAM) színpadán lesz látható az ünnep alkalmából. A Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezette Társulat egyik legrégebben műsoron levő és legsikeresebb produkciója azoknak állít emléket, akik a 20. század fordulóján indultak el az Újvilágba egy jobb élet reményében. Az elindulásról, az elszakadásról, a bizonytalanságról, a kitartásról és az új otthon kereséséről szóló előadásával az együttes a Tulipán Foundation meghívására érkezik az Egyesült Államokba.

Fitos Dezső és Kocsis Enikő a kortárs magyar néptánc és táncszínház meghatározó alkotói. Kocsis Enikő, a Fitos Dezső Társulat igazgatója Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész, míg Fitos Dezső, a Társulat művészeti vezetője Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész, a Népművészet Ifjú Mestere. Munkáikban a tradicionális tánckultúrát nem változatlanul megőrzendő formaként, hanem folyamatosan megszólaltatható, élő művészi nyelvként kezelik. A virtuóz tánctechnika, a zene, a drámai történetmesélés és az erőteljes színpadi képek együttese határozza meg koreográfiáikat.

A Tántorgók gondolata egy Ellis Island-i látogatásuk során született meg. A hely egyszerre jelentette számukra az amerikai bevándorlás történetének egyik legfontosabb emlékhelyét és saját családtörténetük egy darabját: felmenőik között is voltak olyanok, akik az újrakezdés reményében keltek útra Amerika felé.

A Tántorgók 2012. június 15-i bemutatója óta több mint tizennégy éve szerepel a Társulat repertoárján, és mára egyik meghatározó produkciójukká vált. A kilenc férfitáncosra komponált, mintegy 75 perces produkció a magyar és kelet-európai néptánc és népzene elementáris erejét kapcsolja össze a kortárs táncszínház dramaturgiai és vizuális eszközeivel. A hagyomány itt nem illusztráció vagy történelmi háttér, hanem élő színpadi nyelv: ezen keresztül elevenedik meg azoknak a fiatal férfiaknak a sorsa, akik falvaikat, családjukat és addigi életüket hátrahagyva indultak el az ismeretlen Amerika felé.

A New York-i bemutató helyszíne különös jelentést ad az előadásnak. Az Egyesült Államokba érkező bevándorlók milliói számára New York jelentette az első találkozást az új világgal, Ellis Island pedig mára ennek a közös emlékezetnek egyik legfontosabb jelképe lett.

A produkció zenei világa is végigjárja az óhazától az új világig vezető utat. Magyar és kelet-európai népzenei anyagok mellett felhangzanak Antonín Dvořák Az Újvilágból című IX. szimfóniájának részletei, Django Reinhardt zenéje, valamint George Gershwin Rhapsody in Blue című művének részlete is. Az előadásban megszólalnak a kivándorlás emlékezetét őrző magyar népdalok, köztük az Ez a hajó most van indulóba’ és a Fiumében ültem fel a hajóra, valamint a magyar–amerikai folklór különleges dokumentumaira épülő Magyar vagyok Amerikás foriner.

A színpadon Asperján György, Fitos Dezső, Gera Zoltán, Horváth Zalán, Molnár Bálint, Östör Ákos, Sándor Benjámin, Sári Ábel és Varga Patrik táncol. A produkció rendezője, koreográfusa és díszlettervezője Fitos Dezső, dramaturgja Kocsis Rozi, jelmeztervezője Szűcs Eszter és Kocsis Enikő, művészeti asszisztense Kocsis Enikő. A zenei alkotók között Fitos Dezső mellett Makó Péter és Pál Lajos szerepelnek.

Fitos Dezső Társulat: Tántorgók / Drifters
Amerikai bemutató: 2026. október 17., 19.30

Helyszín: BAM Fisher – Fishman Space
321 Ashland Place, Brooklyn, New York
Meghívó és szervező: Tulipán Foundation