Itt az első dal a Fontaines D.C. ősszel érkező új lemezéről

Október 16-án jön a Fontaines D.C. ötödik, „Dopamine Chamber” című albuma az XL Recordings gondozásában. A lemez a 2024-es „Romance” folytatása, melynek dalai Fonogram – Magyar Zenei Díjat szereztek az ír banda számára. A produceri munkálatokat ezúttal is James Ford (Arctic Monkeys, Blur, Depeche Mode, Foals, Florence and the Machine, Gorillaz) látta el. A friss anyag egy olyan zenekar képét mutatja, amely határozottan eltávolodik korai lemezeinek gitárközpontú megszólalásától, és egy szokatlanabb, szintetikusabb irányba mozdul el. A bejelentéssel egy időben befutott a korong első dala, a „Marianne”, és annak klipje is.

A lemez pazar és magával ragadó nyitánya, a „Marianne„ úgy tárul fel, mint egy omladozó olasz színház vörös bársonyfüggönye – végtelen mennyezeteket és a fényűző hanyatlás hangulatát idézve. A részben a 2024-es Ripley című thrillersorozat által ihletett dal a menekülésről és a hedonizmusról szól: szirénénekként hat, amely kiutat kínál a hallgatónak a feledés irányába – vagy épp abból kifelé. A csábítás mögött azonban egy súlyosabb kérdés húzódik: mennyire hajlandó az ember egy fantáziavilágba zárkózni, ha az alternatíva az, hogy teljes tudatában maradjon a körülötte kibontakozó katasztrófának?

A „Dopamine Chamber„ úgy bukkan elő, mint egy csillagkép a szmog hullámzó sóhajai mögül: erőteljes balladisztikus hangvétel és himnikus dallamok csillannak meg a homályon át. A lemez egy összeomlás felé sodródó világban vizsgálja, hogy hogyan torzul az élvezet a veszély közepette – és mit árul el rólunk az, ahogyan hajszoljuk. A Fontaines D.C. tagjai – Grian Chatten, Carlos O´Connell, Conor Curley, Conor Deegan és Tom Coll – az albumon az azonnali kielégülés és a rettegés között ingadoznak, míg végül a kettő össze nem olvad; ez a kettősség a mesterséges intelligencia, a környezeti összeomlás és a politikai erőszak okozta túlterheltséget tükrözi – olyan jelenségeket, amelyek ugyanazokon az algoritmusokon keresztül terjednek, mint a mémek, a viccek vagy a celebkultúra. „Maga az album címéhez hűen egy dopaminkamra„ – mondja Chatten. „Belépsz, mi pedig kipróbáljuk rajtad ezeket a különböző tudat- vagy hangulatbefolyásoló zenéket.”

Míg a „Romance„ egyensúlyban tartotta a feszültséget, ez az album már kibillenti azt. „Úgy vélem, a ´Romance´ talán 60 százalékban volt emberi, 40 százalékban pedig az automatizáció és az érzelmek elvesztése torzította el„ – meséli Chatten, aki dalszövegeihez Velence, Bécs és Szicília megkopott pompája között keresett ihletet. „Ez az anyag viszont 60 százalékban tűnik torznak – itt már mintha a maszk viselné az arcot.” A frontember tudatosan ellenállt a könnyű optimizmus csábításának: „Úgy éreztem, erőteljesebb hatást kelt, ha kihagyom a reményt, és őszintén ábrázolom a csúfságot. Ennek az albumnak inkább egyfajta katasztrofális figyelmeztetésként kell hatnia.”

”A zenéinkben mindig is feszegettük a hovatartozás érzését” – mondja Conor Deegan basszusgitáros. „Előbb Dublin, aztán a várostól való távollét, majd a romantika keresése máshol. Ezen a lemezen a kérdés már így szólt: hová menekül az ember?„ Talán önmagunkba – vagy a hedonizmusba, a fantáziavilágba, a külsődleges tökéletességbe, az örök ifjúságba, esetleg a képernyő végtelen frissítgetésébe.

A Fontaines D.C. öt albumon keresztül következetesen kerülte az önismétlést – a „Dogrel„ (2019) anyagától kezdve az „A Hero´s Death„ (2020) és a listavezető „Skinty Fia„ (2022) lemezein át egészen az anarchikus, kaleidoszkópszerű „Romance„ (2024) korongig. A „Dopamine Chamber„ jelenti eddigi legmerészebb váltásukat: hideg szintetizátorhangok, menetelést idéző dobok, hangminták és triggerek, számos gitár nélküli dal, valamint a hatvanas évek olasz popzenéjének ábrándos vonósai, amelyek itt szintetikus közegbe ágyazódnak. Conor Curley gitáros célja az volt, hogy elszakadjon a zenekar eddigi zenei viszonyítási pontjaitól: „Olyan dolgokat kerestem, amelyek a jövőbe mutatnak.” Az anyag Forddal közösen készült Londonban, az angol vidéken és Palermóban; utóbbi helyszínen Chatten matracokból és párnákból rögtönzött fülkében rögzítette az éneksávokat.