Underground Magazin

Főoldal → Cikk

REVNOIR: REEBZ közreműködésével érkezett a „Far From Home”

A francia REVNOIR új kislemezzel jelentkezett: a „Far From Home” című dalban a brit énekesnő, REEBZ is közreműködik. A szám a zenekar november 27-én, az Arising Empire gondozásában megjelenő debütáló albumának, a Sometimes I Feel You, Sometimes I Don’t-nak a negyedik előzetese.

A dal a közelség és az eltávolodás ellentmondását dolgozza fel. Arról az érzésről szól, amikor valaki szeretné megóvni a hozzá közel állókat, mégis attól tart, hogy a jelenlétével árt nekik. A lebegő atmoszférák, a dallamos részek és a súlyos riffek mellé Maxime Rodriguez Medallo és REEBZ közös éneke társul.

A kollaboráció mögött régebbi kapcsolat áll: a két előadó már a REVNOIR korai időszakától figyelemmel kíséri és támogatja egymás zenei pályáját. A zenekar 2023-ban mutatkozott be, azóta pedig egyre nagyobb figyelmet kap a modern rock és metal színterén. 2025-ben elnyerte az év feltörekvő zenekarának járó díjat a francia Les Foudres gálán, 2026-ban pedig a Hellfest nagyszínpadán is fellépett. Az idei díjátadón három jelölést kapott.

A REVNOIR következő időszakban több francia és belgiumi koncerten lép fel, 2027 nyarán pedig a brit RADAR Fesztivál programjában is szerepel.