Pjotr: Forgások

Mosok. S a gépben a tárcsa
úgy forog, mint agyamban
a szavak és gondolatok.
Emlékezem a múltra,
gondolok a jelenre
és nézem a jövőt, mely
előttem s bennem cikáz
ide-oda. Vibrál.

A gép most nem forog. Megállt.
Ám bennem az agyam még jár.
Ó csak néha pihenhetnék egy kicsit!
Csak néha. Csak egy kicsit.
De nem. Forog tovább.
Mardos és megörvendeztet.
Képek, arcok, szavak, melyek
most előttem vannak,

olykor a ködből jönnek
s a homályba futnak.
És közben csak rám vicsorít, vigyorog,
vagy át ölel, megcsókol és mosolyog.

Most magam vagyok itt.
Nem, nem vagyok egyedül.
Apám, anyám, testvérem
s mások itt vannak, belül.

Ülnek körhinta-agyam ülésein
s pörögnek körbe-körbe körülöttem.
Néha a hintakezelő-magam megkerülései
közben rám pillantanak. Örültem,
mikor mosolygó szemet láttam,
vagy ölelő kezet. És csak álltam
ott, mint aki nem tudja,
hogy hol a leállító gomb.

Csak álltam és néztem,
– talán én voltam a gond ?-
a hinta csak járt körbe-körbe
magától, egyáltalán nem törődve
azzal, hogy én (a kezelő)
ott állok. Csak állok.
Így hát most tovább várok.
Istenem, mikor lesz pihenő?

(2001.aug.21.)