Vágtázó Csodaszarvas – Lemezbemutató koncert, Tiszteletadás Bartók Bélának

Hány nemzetközileg elismert csillagász, kutató, tudós, doktor, tudományos főmunkatárs és kandidátus tud olyan eredményt felmutatni, mint Grandpierre Attila? Ő, aki MTA Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a fizikai tudományok kandidátusa, tagja a Society for Scientific Exploration és a Scientific and Medical Network nevű nemzetközi tudományos társaságoknak, valamint szerkesztőbizottsági tag, tudatkutató, filozófus, költő, író, színész és emellett még zenész is? Ugye, nem sok van. Igen, ő Grandpierre Attila, aki majd negyedévszázadon keresztül igazgatta, vezetgette a VHK intézményét, egy olyan korban – de ez már lerágott csont. Most is, mint akkor, minden megalkuvás nélkül kutatta a csillagokat, a kozmoszt és a világmindenséget, vállán vitte a zenekarát és olyan elemi erővel tudta a tudatunkba vésni a VHK örökét, mint azóta senki más. Próbálkozások persze voltak és lesznek is, de jól tudjuk, hogy ezek sose fogják megközelíteni a VHK és Attila szellemi nagyságát. Nem azért írtam le ezeket a sorokat, hogy önmagamnak ellentmondjak, hanem mert rá szeretnék világítani arra, hogy a VHK-val egy korszak fejeződött be, s tavaly decemberben egy új Grandpierre Attila-féle fejezet kezdődött el, mely talán visszaadja azt az elveszett hitet, melyet a VHK megszűnésével elvesztettünk.

Az idő kerekét már nem kell visszaforgatni, mert a sok hányattatás és próbálkozás után a még aktív ex-VHK-s tagokra, Németh Lászlóra (Fritz) és Mestyán Ádámra épülő Yava vezette fel az estét. A Yava kiforrott, simulékonyabb, túlnyomó többségében balkáni, arab és magyar népzenei motívumokat középpontba állító és azt megfűszerezett produkcióját Dus Polett (Radiocafé 98.6) kiváló énekhangja és furulyajátéka, valamint a zenekar, koboz és duda hangszerek mestere, Róka Szabolcs (magyar énekmondó) mestere tette még hitelesebbé, értékesebbé.

Amikor alig egy teljes esztendő telt el a Vágtázó Csodaszarvas bemutatkozásától, már érezhető volt, hogy nem lesz szalmalángéletű Grandpierre Attila Csodaszarvasának a léte s ez azóta több ízben is bebizonyosodott. Ez a 28-i koncert kolompok, csujogatás és egy ostorát pattogtató csikós képével kezdődött, valamint a Grandpierre-féle rituális sámáni hátborzongató üvöltés szinte egy csapásra a VHK szellemét hívták újra elő. Egy ilyen elemi erejű kezdés hatására nem véletlen, hogy a közönség első pillanattól fogva újra átélhette azt a leírhatatlan érzést, melyet a VHK adott. Ebbe a misztikus hangulatba finom átmenettel csatlakoztak a dobok, a bőgő, a ciszter, a tambura, a tapan és valamennyi színpadon található hangszer és zenész, majd közös morajlással – mint egy hatalmas méhkas felbolydulva – és olyan hihetetlen energiával szabadították fel a Vágtázó Csodaszarvas muzsikáját és üzenetét, mint az ősrobbanás. Ezeket a bevezetőben elhangzott dalokat a Végtelen egy, a Zene lakoma és a Mámoros vágtázás dalok tették még felejthetetlenebbé. A koncerten elhangzott megkomponált dalok először a testünket, majd a hallójáratainkat járták át. Ezek a slágerek tagadhatatlanul újraírt, ősi népzenei eredetűek voltak, kiváló népzenész muzsikus gárdára és nagyzenekarra komponálva, ahol semmi elektronikus hangszer nem ütötte fel a fejét; az akusztikum, a tapantól a dudáig szinte mind megtalálható volt benne (Bakos Csaba tapan; Benkő Róbert bőgő; Bese Botond kecskeduda; Fazekas András dob; Fábri András – ciszter, gitár; Fábri Géza tambura; Molnár Krisztina – hegedű; Márton Bernadett ének; Orczy Géza tapan; Vaskó Zsolt – fúvósok). A produkció egésze a VHK örökét és ezen belül Grandpierre Attila gondolatiságát vitte tovább olyan dalokkal, mint a Fohász a Lóhoz, a Szárnyas Sárkány, a Világ Varázsló, de számomra mégis a VHK örökéből való dalok jelentették az előadás csúcsát: a Pótolhatatlan Halhatatlanság, az Aláírhatatlan Történelem és a Halló, mindenség, melyeket szintén hallhattunk. Ezek a számok újra és újra a VHK evolúcióját juttatják eszembe, mely megerősíti azt a tényt, hogy a VHK él. Az elhangzott dalok is a kifinomultabb megszólalása miatt a Vágtázó Csodaszarvas kiforrott és esszenciális elvárásainknak felelt meg, és épp ezért etalon-muzsikának kell tekintenem Grandpierre Attila Vágtázó Csodaszarvasát.

Egy rövid gondolat a Vágtázó Csodaszarvas kapcsán Grandpierre Attila tollából:

Az egész estét betöltő bemutatkozó előadáson a magyarság és az emberiség történelem előtti, eddig szinte teljesen ismeretlen zenéiből és ezekkel szerves egységben született saját zenékből összeállított egységes zenei anyag szólal meg óriási tér-és időívben, több ezer éves zenéktől a máig: őserejű, varázslatos hatású népzene mai hangzással, tánccal, látvánnyal. Az Európa és Ázsia lovas népeinek fergeteges, ősi tánczenéjére kiterjedő több évtizedes kutatómunka eredményeinek, éltető erejének, és ez ebből a forrásból születő saját és VHK zenéknek bemutatása Bartók Béla népzenei felfogásának jegyében, Barcsik Géza díszleteivel és festményeivel. A koncert tiszteletet és új életet ad Bartók Béla népzene-felfogásának, a lovas népek zenei magaskultúrájának és az ezt továbbvivő első Vágtázó zenekar, a Vágtázó Halottkémek munkásságának.

És ez után következett az est egyetlen semmilyen tekintetben oda nem illő fellépője, Müller Péter Sziámija, a Titkos tánc néven futó előadásnak nevezett valami. Ez szerényen mondva is olyan hatást váltott ki bennem, mint a földrengés, a szökőár, és sáskajárás együttvéve, de pozitív erénye is volt ennek az előadásnak, hogy nem tudta felülmúlni az évek óta a Szigeten Sziámi védjegye alatt futó valamiket. Hozzá kell tennem, hogy az antipátia nem most alakult ki, hanem az évek alatt szép lassan. Több mint 5 éve még tiszteltem, becsültem, és még szerettem is a Sziámi-Sziámit vagy Sziámi Ultrarockot, vagy az utána szerveződött Sziámit, de ez az úgynevezett varázs elmúlt és a látott/hallott csupasz való nagyon kiábrándító volt. Nekem ezt elhitetitek. Tény, hogy nagyon kreatív ember, aki szakmailag a mai napig is a toppon van (Rendezései: Mária Evangéliuma, Isten pénze, Beszterce ostroma, Mária evangéliuma, Antigoné, Beszterce ostroma; filmjei: Mi jut eszedbe az énekesnőről, Megváltozási kísérletek, Ex-Kodex, Van -e élet a Földön?…; vagy éppen díjai: Erzsébet-díj – dráma kategória, Budapestért-díj, Nobel Békedíj) mind azt mutatják, hogy nagyon értékes ember, csak éppen a showbiz és a színpad fényei már nem neki valók. Kiöregedett. Sajnos a Sziámin már nem tud segíteni a legújabb albuma, a Fogjad már meg!, és régi harcostársa, Gasner János zeneszerző-gitáros és a vérfrissítésként zenélő ifjú titánjai sem. Csak egyetlenegy személy segíthet a bajon, ő a Zeneexpressz főatyja, Fásy Ádám. Vagy magára talál a kreatív Sziámi, vagy megkérdezhetjük a hajdani Müller Péterrel együtt: Van-e élet a földön a rock and roll-on túl?