Főoldal → Cikk
Architects, While She Sleeps, Heights
2012. október 27., Budapest, Dürer Kert

Nem is tudom hol kezdjem, hisz annyi minden történt szombat este. Fantasztikus tömeg, fantasztikus zenekarok, fantasztikus atmoszféra. Minden megvolt a jó bulihoz, és nagyot is ütött az Architects első Headliner fellépése Magyarországon. De lássuk, hogy is zajlott.
2012. októbber 27-én esős napra ébredt az ország, de ez cseppet sem vette el senki kedvét ahhoz, hogy láthassa a Heights, While She Sleeps, Architects brit hármast a Dürer Kert nagytermében zenélni. A korai híresztelésekkel ellentétben a kapunyitás 19:30-ra tolódott, így mindenkinek volt ideje a szombati munkanap után kicsit megpihenni a buli előtt.
Megérkezésünk után pár kedvderítő percet követően előrekúsztam, hogy megnézzem mit is tud ez a Heights névre keresztelt post hardcore zenekar. A csapat 2009-ben alakult és két éve már Budapesten is megfordultak, így nem ismeretlenként érkeztek hozzánk, ezúttal azonban újult erővel, új frontemberével próbálta megszerettetni magát a banda. Kellemes csalódás volt a bagázs, a legnagyobbat azonban új számuk, a Stray Rats ütötte számomra, pedig a közönség kedvenc These Streets-et is tolták a srácok. A bölcsész kinézetű, rettentő vézna Alex energikusan a közönség közé lemászva üvöltött és másodpercről másodpercre kedveltette meg magát azokkal is, akik még nem hallottak felőlük. Bár csak fél órát kaptak a bulin, teljes egészében kihasználták ezt az időt.
Bő negyed óra szünet után a Century Media üdvöskéje egy olyan reménységet hozott el nekünk, akik rövid időn belül az év legnagyobb debütálását mutatták be. A While She Sleeps idén megjelenő This Is The Six albuma hihetetlen nagy durranás volt a metalcore és a hardcore köreiben, ezt igazolván ehhez méltó bulit is csaptak. Amire azonban ők sem számítottak, az a közönség eszméletlen energikussága; nem tudok rá jobb szót mondani, mint a tökéletesség. This Is The Six, Dead Behind The Eyes, Our Courage, Our Cancer, Be(lie)ve, szinte egytől-egyig slágergyanús szerzemények, de ami a legnagyobb katarzist idézte elő, természetesen a Seven Hills volt, melynek végén a publikum egy emberként mászott színpadra és üvöltötte a zenekar tagjaival az I know, there´s people in the places I´ve been, Who I know, I´ll never find again sorokat. Folyamatos stage diving, folyamatos színpadon éneklések és családias hangulat fogadta a csapatot. Ekkor tettük fel magunknak a kérdést: Ha ez van most, mi lesz az építészek buliján?
Üdvrivalgás, kialvó fények: színpadon az Architects. Hetvenöt perc. Ennyit kaptunk a headliner bandából, de a végén mindenhonnan csöpögött a víz, így összességében azt mondom, elég is volt, bár akkor még követeltük azokat a one more song-okat. Sam-ék az Alpha Omega-val nyitottak, ami egyből őrjöngést váltott ki, hisz legutóbbi albumuk második száma az egyik legintenzívebb dal lett a korongon. Amiben reménykedtem, hogy nem csak a Daybreaker-ről kapunk majd trackeket, főleg, hogy Sam azt nyilatkozta, hogy számukra ez a melankolikus album nem a jó irány volt. Outsider Heart, Even If You Win, You´re Still A Rat, Number Count For Nothing, Devil´s Island mellett azért a Follow The Water, Day In Day Out, Delete Rewind, Early Grave négyesnek örültem talán a legjobban. Az, hogy – megérdemelten – visszajöttek egy bónusz One More Song (These Colours Don´t Run) erejéig és, hogy a végén a mi Carter-ünk is a közönség közé stage divingolt, remek zárása volt a bulinak.
Egy szó, mint száz, bánhatja, aki nem látogatott ki október 27-én erre a bulira, mert magasan túlszárnyalta a márciusi Pecsás fellépésüket.
