City of the Sun a Dürerben

Az ikonikus buli helyszín kistermében lépett fel szeptember 14-én a City of the Sun. Kezdetben lézengősnek tűnt a közönség, de mire a brooklyni instrumentális csapat színpadra lépett, már egy szöget sem lett volna könnyű leejteni. Az indie rockot, flamencot, latin folkot és post-rockot is keverő formáció nem csak a stílusok egyvelege miatt különleges. Dalaikban nincs ének, azok mindegyike akusztikus és akusztikus-elektromos gitárokkal, valamint ütőhangszerekkel felépített teljes zenei világ. Egészen különleges, hogy a mondandó így is átérződik, a ritmusok közvetlen kapcsolatot teremtenek a rajongókkal.

A City of the Sun története a klasszikus amerikai álom egyik legszebb zenei példája: a metróaluljárók utcazenélésétől jutottak el a több milliós hallgatottságig és a nemzetközi turnékig. A zenekart 2011-ben alakította John Pita, majd nem sokkal később csatlakozott hozzá Avi Snow (gitár) és Zach Para (ütőhangszerek/dobok). Ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet a nyüzsgő városban, rendkívül ritmikus és energetikus gitárjátékra volt szükség. Emellett megtanulták azt is, hogyan hívják fel magukra a járókelők figyelmét tisztán akusztikus hangzással, szavak és szövegek nélkül. 2016-ban jelent meg az első kislemezük, To the Story címen, amin szerepelt a Second Time című szám. A dal óriási siker lett az online világban. A Spotify-on, bekerült a nemzetközi Viral 50 toplistákra, és több tízmilliós hallgatottságot ért el. Az áttörést követően a trió fellépett a világ legnagyobb fesztiváljain (például a SXSW-n és a Bonnaroo-n), és olyan előadókkal turnézott együtt, mint a Gipsy Kings. 2020-ban megjelentették első teljes terjedelmű stúdióalbumukat, amelyről igyekeztek az estén minél többet bemutatni. A repertoárba ezúttal 12 dal fért bele.

Az ének nélküli önkifejezés egészen különös hangulatot adott az estének, amit a színpad félhomálya tovább erősített. Ezen keresztül is lehetett látni azt az átélést, amit John Pita arcjátéka tükrözött játék közben. Érződött, hogy ezt a bandát a zene szeretete verbuválta és tartja össze. A hangulatot teljesen tudatosan formálták ahogy váltották a különböző stílusokat. Ott húzták és ott eresztették, ahol éppen kellett. Elektronikus hangzásba tagozták a London, a Hotel Alma és az Angeles szerzeményeket, míg akusztikus vonalon adták át az Everything, a Spagetti és a Barcelona számaikat. A ráadásba The XX és a Metamorphosis fért bele.

A buli után a mörcs pulthoz bárki odamehetett a fiúkhoz egy pacsira vagy pár szót váltani velük, amiből látszott, hogy a lelkük mélyén megmaradtak utcazenészeknek, akik nem szeretnek steril közegben zenélni. Igazuk van abban, hogy a közönséggel fenntartott családias hangulat adja ennek az életnek a savát-borsát, és ezt a népszerűség oltárán nem szeretnék feláldozni.

A City of the Sun bebizonyította, hogy a mai popzenei dominancia mellett egy szöveg nélküli, akusztikus alapú instrumentális formáció is képes megtölteni a klubokat világszerte. A fiúk mertek lapot húzni 19-re, és bejött nekik. A dallamok, a spanyolgitár-technika és a lüktető ritmusok ereje önmagában elég. Egészen különleges hangulatú este volt, az biztos.