Yonderboi

Hétfő éjjel van, a Wanted sátor megtelik. Sokan most hallják őt először, a kíváncsiság szinte tapintható. Nem mutatkozik gyakran. A tömeg a nyakát nyújtogatja, ő meg atomóra pontosággal jelenik meg a színpadon. Nem néz körül, zenészeivel egyeztet, és … nem mondanám, hogy belecsap a lecsóba. Ő nem olyan. Mintha csak önmaga szórakoztatására tekergetné a gombokat. Haja a szemébe lóg, szemüvege meg-megcsillan, helyes srác. Testalkata madárka, szűk pólóján vörös csillag. Mókás látvány úgy egészben.

A közönség mintha először nem venné, miről is szól ez valójában. Néhány régi sulis fazon bőszen tekergeti magát, én is hajlongani kezdek. Yonderboi világába ringatjuk magunkat, amely általa a mi világunk is lett. Néhányan csalódottan távoznak, ők a varázslaton kívül rekedtek. Kicsit furcsa volt álldogálni a tömegben, és úgy utazni; nem lett volna rossz beledobni magam egy fotelbe.

A szintetizátoros önkívületi állapotba került, szinte érthetetlen módon belelendült. Yonder meg csak mosolygott az orra alatt, tette a dolgát.