Underground Magazin

Főoldal → Cikk

Ignite, Neck Sprain, Penalty Kick, Social Free Face

2003 december 7, A38 hajó

Ignite, Neck Sprain, Penalty Kick, Social Free Face

Már több, mint egy hónapja volt, hogy az A38-on jártam, hisz ismét hazánkba látogatott az Ignite, s szokás szerint hazai kiválóságok vezették fel a programot, de még mindig úgy él a fejemben az esemény mintha csak tegnap történt volna. Szépen haladjunk sorban.

Elsőként a Penalty Kick rúgott nagyot az arcunkba. Nem tagadom miért is tenném” nagyon fekszik a zenéjük, olyan mintha évek óta ismerném a srácokat, s mindig tiszta jó érzés ott állni és hallgatni őket. A terem még nem volt tele, de aki tudta miért érdemes aznap este lemenni az A38-ra az ott állt elöl és együtt élte át a fiúkkal a teljes produkciót. Szépen jöttek a hardcore és deathes elemek keveredéséből felépülő igazi bemozdulós” témák, Gazsi durva éneke” nagyon ütött megint, s szokás szerint volt egy-két feldolgozás is. (Agnostic Front és Dark Side volt ha jól emlékszem az aznapi menü ) Nagyon faszán lefektették az alapokat a tagok, s még az amcsi road-ok közül is páran rámozdultak a dallamokra.

A Social Free Face lendülete mindig kivívja csodálatomat. Feljönnek a színpadra és percek alatt a fél terem ott tombol a lábuk előtt. Sajnos technikai problémák miatt a fellépés megszakadt és ez egy kicsit vissza is vett a tempóból, de korrektül zúztak a srácok. Egy új EP dalait is bemutatták -lehet, hogy már kint is van a korong de ebben nem vagyok biztos- és élőben mindenképp vásárlásra sarkaltak engem. A Rád Néztem, Szélsőségek… és a Mindentől a három új dal, de természetesen lenyomták az Új kor-t a Tűréshatár-t, volt Bizalom és Vádak egyaránt jól bevált. Így jó zárta a programot. Így tovább, mert ez így tényleg jó…

Harmadikként a Neck Sprain mutathatta meg, hogy a lendület mellett a belassult témákkal is mekkora súlyosságot lehet varázsolni. Nem láttam őket túl sokszor, de nem emlékeztem, hogy ennyire Pantera központú zenekarról van szó. Szimpatikus zenészek, korrekt zene, de ez a koppintás fíling” végig ott lebegett a szemem előtt. Állandó számlistával bírnak a fiúk, szépen színesben ki van nyomtatva, még műanyag-fóliázva is van, így a címekkel nem törődnék, viszont magával a zenével érdemes foglalkozni. Meglepő volt, hogy milyen jó technikai háttérrel rendelkezik a két fronttag” a dobos tempója meg egyszerűen felejthetetlen. A témák jól kidolgozottak, a közönség -rengeteg rajongó eljött aznap este- egyként énekelte a szövegeket és mozogta a ritmusokat a színpad előtt. Eltekintve attól, hogy szerintem egy kicsit hosszúra sikerült (elég lett volna 7-8 dal ) a fellépés, nagyon kellemesen csalódtam a Neck Sprainben és remélem – még ha Tab nincs is túl közel – azért gyakran ellátogatnak majd fővárosunkba.

Végül jött az Ignite. Az ominózus szigetes fellépésen alkoholproblémák miatt nem voltam jelen, viszont az azelőtti E-Klubbos szereplésnek tanúja voltam. Nem akarok belemenni politikai, érzelmi, egyéb nézetekbe, kérdésekbe, mindenki döntse el, hogy tetszik-e neki a dolog vagy nem, de kívülállóként vagy, mint az utca embere azért bevallom voltak érdekes megnyilvánulások és történések a koncert alatt. A lényeg a zene, én is ezért mentem.Elég sokáig vártunk mire kijött a csapat, de addig is az Indul a bakterház című szupermozit követhettük figyelemmel a kivetítőn. A Who Sold Out Now? indította a sort. Bepörgött a nép, Zoli rohangált fel-alá, mindenki ordította a refrént… igazi koncert volt.

Aztán hallhattunk pár gondolatot a turnéról, arról, hogy miért szeret idejönni a csapat és, hogy milyen fasza kis közönség vagyunk. Sorra jöttek a slágerek”: a Run majd az Ash Return – egy régebbi nagy kedvenc -. Hallhattuk Zoli véleményét az amerikai elnökről, majd arról, hogy mennyire sajnálja a palesztinokat…, majd A Sunday Bloody Sunday elejét – csak gitárkísérettel – a közönséggel együtt énekelte el a banda, majd a By My Side jött kizárólag a csajoknak. Erről jut eszembe, nem tudom észrevette-e a nagyközönség, hogy micsoda népszerűségnek örvend manapság a hardcore-punk zene. Egyre több közép esetleg általános iskolás hölgy jelenik meg a koncerteken elölről-hátra vagy esetleg visszafelé tudják az összes dalszöveget és remek mozgásérzéküket gyorsított ütemben kamatoztatják az első sorokban. Érdekes jelenség…

Vissza a koncertre. A California United – ugyanez a csapat kicsit más zenével – pár új dala is megszólalhatott az est folyamán – pl. Safety – de mivel Ignite koncertre jöttek az emberek inkább az A Place Called Home dalait erőltették a tagok. Volt egy igazán érdekes és egyben vicces történet, a Feri bá”-s pálinkázásról, majd a Call On My Brothers sokkolta a közönséget Hatalmas nóta. A továbbiakban viszont sajnos már egyéb megnyilvánulások sokkoltak – vagy nem -. Érdekes volt, hogy mikor Zoli circlepit-re buzdította a többnyire fiatalokból álló kűzdőteres rajongókat, akkor két jóképű szépen fésült” fiatalember ököllel az ellenkező irányba indult inkább. Egy srácnak kicsit” még csöpögött a vér is az orrából mikor kivitték a haverjai… De erre még rápakolt a csapat is mert a graffitisek iránt érzett gyűlöletéből az amerikába szakadt hazánkfia már ott tartott, hogy a színesbőrű rapénekeseket küldte melegebb égtájra, majd kifejtette, hogy ki az aki igazi férfinek számít az ő szemében, majd…

Itt már túlvoltam azon, hogy idegesítsem magam, tulajdonképpen én akartam lemenni a koncertre nem ők akarták, hogy ott legyek, de a magyarul zakatoló album címadó dalt, az Éljen a magyar szabadság” stb. felkiáltásokkal, már a szabadból hallottam csak, mikor a jegesre fagyott feljárón célba vettem a rakpartot. Továbbra is tartom, hogy – a szöveg helyett – a zene jó, de nem így.