Real McKenzies, Kollega és Káder, The Deadbeats, Fürgerókalábak, Hatóságilag Tilos

Fotós bajtársammal betérünk egy útba eső üzletbe, ahol fejenként egy sört teszünk magunkévá a bemelegítés kedvéért, majd a Kultiplex épülete felé vesszük az irányt. Az utca persze nem kong az ürességtől, a közeli kisbolt környékét és a játszóteret már megszállták a megszokott punk-relikviákkal felszerelt harcosok és teljes önfeláldozással folytatják a szeszfogyasztás bonyolult és nagy odafigyelést igénylő műveletét. Egy szemüveges lány olyannyira profin, hogy egyszerűen nekünk dől, majd helyet foglal az utcakövön. „Kár ezért a harisnyáért.” – jegyzi meg valaki. A bejárat előtt a skót zenekar tagjai fotózkodnak, s egy kíváncsi rendőrautó is megáll az úton, hogy nyomon kövesse az eseményeket, a klub személyzete pedig betereli a lézengő nyájat a Kultiba, mielőtt odakinti dorbézolásuk káros hatást ér el.

Odabent egy kisebb sor végigállása után megragadok egy újabb sört, és belerugaszkodom a kultúra magamévá tételébe. Közben a skótok kipakolnak egy asztalt, melyen pólóikat és hanghordozóikat kínálják eladásra, felettük a zenekar zászlaja díszeleg büszkén.

A terembe szivárognak már az emberek és nekikezd az est legfiatalabb zenekara, a Kollega és Káder. A Gazdagréti lakótelepről szalajtott srácok stílusilag a dallamos pop-punkot tudják magukénak, s a még nem túl népes, de már gyülekező közönségből jónéhány embert táncra perdítenek. A zenekarnak mostanában jön ki az első CD-je, de még az is meglehet, hogy eme sorok olvasásakor már beszerezhető.

A The Deadbeats zenekar frontembere (Oxy úr) nem volt oly arcátlan, hogy közvetlen a „sztár” zenekar elé szervezze magát, hanem szerényen másodikként lépett színpadra. Eme egylet zenéje is a dallamosabb fajtából származtatta magát némi ska-s és egyéb stíluselemekkel megspékelve, ennek ellenére jóval összetettebb és kevésbé emészthetőbb az előzőnél, a szövegek pedig angolul szólnak.Ezekből kifolyólag a színpad előtti mozgás is jóval gyérebb, de ez nem igazán csappantja le a zenész urak lelkesedését, főleg gitárosukét, aki illuminált monológokkal fűzi össze a zeneszámokat. Szóval a jókedv legyőzhetetlen. Közben nem tudom nem észrevenni, hogy a bőröket immáron egy ideiglenes dobos fenyíti a megszokott Kristóf úr helyett, aki ha jól értesültem, kivált a zenekarból, hogy minden energiájával másik zenekarára, a PASO-ra tudjon összpontosítani.

A szekszárdi Fürgerókalábak fellépésére már csaknem megtelik a terem. A zenekar annakidején valószínűleg a szintén szekszárdi és igencsak ismertté vált Prosectura hatására jött létre, ha a „poén” szövegvilágot és előadásmódot nézzük. Tinédzser koromban talán még engem is a terembe láncolt volna, de immáron inkább az odakinti sörözést és a temérdek megjelent ismerőssel való társalgást választom a „Dezső, a menő” és „Szőrös lábú lány” típusú nóták meghallgatása helyett.

A Hatóságilag Tilos!!! (vagy ahogy füstös kocsmák csocsóasztalánál emlegetik: HT) koncerjére már jóval nehezebb bejutni, mivel a terem teljesen megtelik és eluralkodik a zenekarral együtt éneklés és mozgás. A banda fennállása kb 8 éve alatt technikailag teljesen profivá fejlődött, stílusilag főképp a NOFX-féle melódikus-punk vonalat képviselik elnyújtott énekkel és turbó gyorsasággal, a szövegvilágra a „kocsmázós-bulizós” és a „pacifista-anarchista” szemléletmódú, egyszerűen megfogalmazott strófák jellemzőek, az utóbbi időben főleg a második. A mai esten való közönségizzasztás felhozatalából meglepő módon kimaradtak a „Kapuvári buzibár” és „La Ranchra” slágerek egyesek örömére, mások sajnálkozására.

„Kiskölyökként a szüleim és nagyszüleim rám adták a skót szoknyát, és együtt kellett énekelni és táncolni a tradicionális skót népzenére. Ez a skót-punk zenekar nem más, mint az én személyes bosszúm!” – nyilatkozta egykoron Paul McKenzie, a Real McKenzies alapító- frontembere. A zenekar a kanadai Vancouver-ből szármatik és lényegében a skót népzenét elegyítik a punk-rockkal, mindezt a „Ceilidh”, vagyis „egy napokig elhúzódó ördögi buli” nevében. A krónika szerint e banda 6 komplett észak-amerikai és 5 komplett európai turnét, valamint több millió üres sörösüveget tudhat maga mögött, mindezt olyan zenekarok társaságában, mint: Rancid, Shane MacGowan, NOFX, Flogging Molly, The Bay City Rollers, The Briefs, stb.

Az est fénypont-egylete most is felföldi népviseletben lép színpadra, a skótszoknyás, térdzoknis, tetovált fazonok közül talán a skótdudás Matt MacNasty vette magához az esemény előtt a legtöbb alkoholt, s csakhamar prezentálják is sajátos zenéjüket a megtömött koncertteremnek. A tisztelt közönség pedig táncba kezd. A zenekar sörrel itatja az előre kerülteket, a színpadra mászókat pedig egy tisztességes seggberúgással jutalmazza, ahogy az feléjük illendő, persze közben egymást is ütlegelik minden rosszindulat nélkül. Hallhatunk persze dudaszólót is. Hogy őszinte legyek, mikor lemezen hallgattam a Real McKenzies-t, nem fogott meg annyira, de igazat csiripeltek a madarak, miszerint ez egy igazi koncertzenekar, ahol a zenészek nemcsak szórakoztatnak, de együtt mulatnak a közönséggel.

A skót piások ezelőtt már tiszteletüket tették nálunk nemrég az azóta bezárt NemArt Klubban, s a visszajelzések szerint olyannyira kellemesen érezték magukat nálunk, hogy még ebben az évben újra ellátogatnak hazánkba egy újabb dorbézolásra. Feltéve, ha a májuk is kibírja addig.