Underground Magazin

Főoldal → Cikk

Darkest Hour, Protest The Hero, Born Of Osiris, Purified In Blood

2011. február 6., Budapest, Dürer kert

Darkest Hour, Protest The Hero, Born Of Osiris, Purified In Blood

Az év első nagy metalcore rendezvénye a február első vasárnapjára eső Darkest Hour koncert volt. Az amerikai zenekar szinte hazajár hozzánk, ezen az estén azonban nem csak a banda lojális rajongótábora töltötte meg a Dürer kert nagytermét, hanem a kanadai Protest The Hero-ra, az amerikai Born Of Osiris-re és a norvég Purified In Blood-ra is kíváncsi tömeg.

A Purified In Blood egy 2003-ban alakult metalcore banda, akik tavaly adták ki második nagylemezüket Under Black Skies címmel. Az erőteljes hardcore gyökerekkel rendelkező zenekar 2007-ben feloszlott, de egy jó évre rá erejük teljében tértek vissza. A színpadon egy energikus, intenzíven játszó bandát láthattunk, akik nagy erőbedobással zúzták el a változatos ízekkel felvértezett metalcore muzsikájukat. Ugyan nem mondható túl eredetinek vagy abszolút magával ragadónak, amit művelnek, de a Purified In Blood egy korrekt hangzással megtámogatott fél órával melegítette be a közönséget.

A Born Of Osiris-re már jóval többen voltak kíváncsiak. A 2007-ben alakult amerikai technikás death metal/deathcore brigád eddig két figyelemreméltó lemezt tett le az asztalra, és most érkezik a The Discovery című harmadik albumuk. A hattagú zenekar komplex témákkal kényeztető muzsikájában a szinti témák is nagy szerepet kapnak, így egy sajátos ízt adnak a progresszív témákhoz és a breakdown döngölésekhez. Az előadásban sem volt hiba, szuggesztíven, jó hangzással körítve vezették elő a régebbi (Open Arms To Damnation, Brace Legs, Empires Erased, Abstract Art, Now Arise, Bow Down) és új (Recreate, Devastate) nótákat egyaránt. A közönség is vette a lapot, rendesen beindult a moshpit és a stagediving. Hibátlan előadást adott a Born Of Osiris, szívesen tovább hallgattam volna őket a rájuk szabott fél órás játékidőnél.

A kanadai Protest The Hero hazánkban különös ismertségnek és rajongásnak örvend, ezt bizonyította a lélegzetvisszafojtva várakozó rajongótábor, majd a koncertjük fergeteges hangulata. Az 1999-ben alakult progresszív metal/hardcore banda teljesen egyedi, sajátos zenei világgal rendelkezik a színtéren. Jómagam nem tartozom az elkötelezett híveik közé, a 2008-as Never Say Die! turné keretében lebonyolított A38 hajós koncertjük nem is nyert meg igazán. Ennek az oka főként Rody Walker frontember heavy metalos énekhangja, mivel alapvetően a nyersebb vokál stílusokat kedvelem. Ezúttal viszont abszolút bejött ez a 45 perc körüli koncert, annak ellenére, hogy a hangzás közel sem volt tökéletes. A kirobbanó hangulat azonban úgy vitte magával a bulit, mint egy teljes sebességgel zakatoló gőzmozdony. A zenészek is energikusan, vidáman muzsikáltak, no meg Rody számok közötti humorbombái is tovább emelték a koncert fényét (ezúton is köszönjük a nemzetünk impozáns intim méreteire vonatkozó dicséretet). A közönség pedig teljesen megőrült, folyamatos stagediving (Rody-val való fényképezkedéssel egybekötve), forrongó méhkasként pulzáló moshpit, és hangos együtt éneklés jellemezte a hangulatot. 10 nóta hangzott el: a most megjelenő Scurrilous című új lemezt a Cest La Vie, a Dunsel és a The Reign Of Unending Terror képviselte, a régebbi két albumról pedig a Wretch-et, a Bone Marrow-ot, a No Stars Over Betlehem-et, a Goddess Gagged-et, a Sequoia Throne-t, a Blindfolds Aside-ot és a Bloodmeat-et játszották. Remek koncert volt, várjuk őket legközelebb is!

A főzenekar szerepét az 1995-ben alakult Darkest Hour töltötte be. A metalcore stílusának formálódására nagy hatással lévő amerikai banda idén már a hetedik albumát adja ki The Human Romance címmel. A zenekar egy jó ideje komoly baráti kapcsolatokat ápol hazánkkal, így biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan európai turnéjuk, amely elkerülné országunkat. A minőségi albumaik mellett fellépéseik is mindig kiválóak, ezúttal sem kellett csalódnunk bennük. Ugyanazzal a hévvel és odaadással állnak ki a színpadra, mint tíz éve (először még 2001-ben láttam őket a Catharsis-al és a Dawncore-al), és a profi előadás mellett a koncertjeik hangulatával sem szokott gond lenni. Ezúttal is vidáman ugráltak a közönség tagjai a színpadról, és csépelték egymást a dühöngőben. Sőt, a koncert végén egy össznépi színpadra tódulásnak is tanúi lehettünk, amely önmagában jól jellemezte a felhőtlen hangulatot. Az eljátszott dalok listáját nagyon jól válogatták össze John Henry-ék. A régi és újabb albumok egyaránt előkerültek, sőt olyan ínyencségek is helyet kaptak, mint az akusztikus gitáros betéttel megtámogatott instrumentális Veritas, Aequitas. Az érkező új lemezről hallhattuk a Your Every Day Disaster-t, a The Eternal Return című előző albumot a The Tides és az Into The Grey képviselte, a 2007-es Deliver Us-ról pedig a Doomsayer (The Beginning of the End) és a Demon(s) hangzottak el. Az Undoing Ruin-ról a With A Thousand Words To Say But One-t, a Convalescence-t és a fellépést záró Tranquil-t játszották, a Hidden Hands Of A Sadist Nation-ról a már említett Veritas, Aequitas mellett a The Sadist Nation-t kaptuk, az első két albumról pedig a The Last Dance Massacre és a How The Beautiful Decay lettek megidézve. A hangszerek is rendesen megdörrentek, a fölényes zenei tudást felmutató játék pedig természetesnek vehető olyan zenészek esetében, mint Mike Schleibaum gitáros vagy Ryan Parrish dobos. A Darkest Hour jó egy órás koncertje ezúttal is tökéletes volt.

Egy elejétől a végéig kiváló produkciókkal kényeztető koncertestet kaptunk, amely azért nem túl gyakori eredmény. A remek zenék, a kirobbanó hangulat és a megfelelő technikai körülmények kellemesen fonódtak egymásba, és erősítették egymás hatását. Reméljük minél több ilyen rendezvényen vehetünk részt a jövőben!