Underground Magazin

Főoldal → Cikk

Kigombolt blues – Joe Bonamassa

2018. április 14. Budapest Park

Kigombolt blues - Joe Bonamassa

Mindenkinek volt már olyan randevúja, amikor álmai nője nem kihívóan, hanem igen sejtelmesen jelent meg, egy áttetsző blúzt viselve és az összes többit pedig a partnere képzeletére bízta. Ilyen zenei randevúnak lehettünk részesei egy esős nyári nap végén, melynek a Budapest Park adott otthont. Joe Bonamassa zenéje is egy ilyen nő, aki csak cicázik az emberrel, mintsem hogy gátlástalanul lerohanná partnerét.

A New York államában született Joe Bonamassa már az első dal, a King Bee Shakedown alkalmával kigombolta annak a bizonyos ruhadarabnak a legfelső gombját. Az általa képviselt blues rock irányzat egy csipet dzsesszes és countrys beütéssel szólt. Ehhez a hangzáshoz egy szolidan visszafogott, elegáns színpadkép társult.
A folytatásban tovább erősödött a fülledtség érzete. Az Evil Mama hallgatása közben behunytam a szemem és több ízben is egy New Orleans-i füstös lokálban éreztem magam. Joe tökéletes gitárjátékát remekül egészítette ki a rézfúvós szekció, köztük az én egyik személyes kedvenc hangszerem a szaxofon, melyet Paulie Cerra szólaltatott meg.
A Just Cause You Can csak tovább fokozta a felfűtött hangulatot a közönség köreiben, még a hűvös idő ellenére is. Joe a Self Inflicted Wounds első ütemeivel egy pillanat alatt áttette találkánk helyszínét New Yorkba. Olyan kép tárult elém, mintha a Nagy Alma egy eldugott kis dzsessz bárjában lennék, melynek egyik félhomályos szegletében egy pohár ital mellett Woody Allen üldögél, aki itala fogyasztása közben a magával ragadó dallamokat hallgatva időnként elégedetten biccent egyet.
Még egy randevúba is belefér a játékosság. Ez a pajkosság jól tetten érhető volt az I Get Evil című dalban, amit első ízben Albert King adott elő. Kifejezetten játékos hangulatban volt Reese Wynans zongorista és Lee Thornburg trombitás is. A dalt Bonamassa örömgitározása koronázta meg.
A meghitt találkák arra jók, hogy ne legyünk egyedül, mert valójában társas lények vagyunk, akik igénylik, hogy megosszák egymással legbelsőbb gondolataikat. Ez idézhette fel bennünk a No Good Place for the Lonely és a How Deep This River Runs is.
Úgy látszik, Albert King dallamvilága mindig előhívja Bonamassa gyermeki énjét, ezt most a Breaking Up Somebody´s Home dal idézte meg. A nagyszabású szerzemény végére egy fantasztikusan felépített improvizációs játékot varázsolt elénk a blues gitározás újkori hőse. Ezzel a gitárjátékkal mindenki előtt tisztázta, hogy ebben a kapcsolatban – megadva minden tiszteletet a zene iránt – azért mégis övé a domináns szerep.
Randevúnk következő állomását egy lassú vonat segítségével értük el. A Slow Train érzékiségét a két dekoratív ausztrál vokalista hölgy erőteljes hangja még jobban kidomborította, amihez hozzászegődött Michael Rhodes melankolikus basszus gitár játéka is. A dal során kiderült, hogy Mahalia Barnes vállalta magár a végzett asszonya szerepét. És ha már kontraszt a férfi és a nő hang között, akkor egy jó dalválogatást követően az ellentét ismét szerepet kapott, hisz az iménti lassú dalt felváltotta egy gyors rock and roll. A Boogie With Stu egy Led Zeppelin feldolgozás, ami szerény véleményem szerint sokkal dögösebben szólt, mint az eredeti. A Boogie With Stu során a nashville-i legenda Reese Wynans olyan virtuóz játékkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, ami után még Jerry Lee Lewis is megnyalta volna mind a tíz ujját.
Az idő múlásával a zene szép fokozatosan vetkőzte le a gátlásait, melyben közre játszott a Last Kiss című szerzemény, hiszen az utolsó csók bár keserédes, de talán egyben a legforróbb is.
Az randevú végére a Sloe Gint követően kioldódott az utolsó gomb is, miután ott állt előttünk kendőzetlenül a tiszta és csodálatos zene.

Egy fantasztikus, érzéki és fülledt estének lehetett szem és fültanúja, aki kilátogatott erre a csodálatos nyári találkára. A tökéletes szervezés és környezet biztosította Joe Bonamassának, hogy megmutassa mit is jelent számára a dallamok ereje. Visszanyúlt a dzsessz és a blues gyökereihez és sallangmentesen elénk tárta azt a meztelen valójában. Remélem nemsokára újra átélhetjük ezt a zenei randevút.